Aki látta a Gyalog-galopp című filmet, annak nem kell semmi bevezető. Aki nem, az pedig egy olyan alapműről maradt le, ami egyedülálló a filmek történetében. Hiába írtak Monthy Pythonék újabb gyöngyszemeket is, mint például a Brian élete, vagy Erik a viking, egyik sem éri el Arthurék színvonalát. Persze ettől még azok is nagyszerű poénfilmek. De vissza az erdedeti témára: még nincs veszve semmi, keresni kell egy tékát, vagy egy ismerőst és sűrgösen bepótolni a mulasztást. És akkor álljon itt néhány részlet a filmből!
 

Rövid áttekintés: Arthur király lovagokat gyűjt maga köré, ők lesznek a kerekasztal lovagjai. Azt a feladatot kapják, hogy keressék meg a Szent Kelyhet. Közben sokminden történik velük, e kalandokról szól a történet.
 
 
 
 
 

A vár toronyszobájában ketten álltak az ablaknál: a zömök szakállas várúr és - fehér tógában, aranypánttal szőke haján - álmodozó tekintetű, leánylelkű elsőszülöttje.
- Egy szép napon ez mind a tiéd lesz, fiam! - emelte fel karját az atya.
- A függöny? - bámult maga elé az ifjú, mire az apja fejbevágta:
- Nem a függöny, hülye kölyök, hanem amit itt látsz: a hegyek, a völgyek, meg mindaz, ami a képhez tartozik, egykor a királyságod lesz.
- De anyám!
- Apád. Apád vagyok.
- De apám, értsd meg, ez nekem nem kell!
- Idehallgass, az egész királyság az én művem. Amikor nekikezdtem, mindenütt csak mocsár volt. Mondta is a többi király: a bolond épít ide várat. Én mégis felépítettem, hogy megmutassam nekik. De elnyelte a mocsár. Tehát építettem újat. Az is elsüllyedt. Építettem egy harmadikat, az leégett, összedőlt, aztán süllyedt el. De a negyedik, az megmaradt. Ez az ami majd a tiéd lesz fiam. A legerősebb vár közel s távolban.
 
 
 

- S a magasba emelé Szent Attila a kézigránátot és mondá: "Ó Uram, add áldásodat a te kézigránátodra, mellyel ellenségeidet ficlikké tépheted nagy kegyelmedben." És elégedett vala az Úr, és ők lakmározának bárányt és lajhárt és málét és sós ringlit babbal és orángutánt és zsenge győkereket és gyönge szekereket... és szó...
- A lényegre testvérem! - intett türelmetlenül Ménár atya.
A lovagok lehajtották fejüket, úgy hallgatták a szent szózatot:
- És szólt az Úr, mondván: "Húzd ki a Szent Biztosítószeget, majd azután számlálj el háromig. Se többet, se kevesebbet. Három legyen, amedig számolsz, s ameddig számolsz, az háromig legyen. Négyig ne számolj hát ezért, sem pedig kettőig. Hacsak nem folytatod a te számolásodat háromig. Az ötöst szádra ne vedd. Midőn a hármashoz érsz, mely sorrendben a harmadik leszen, eldobandod te az Antiochiai Szent Kézigránátot a te ellened felé, ki - mivel nem kedves nekem - megdöglend."
 
 
 

- Csendet! - intett az előljáró, amitől a rostélya megint lecsapódott. - Aztán tudjátok-e, hogy több módja is van annak, hogy megtudjuk, boszorkány-e?
- Több is? Mondd el, halljuk, halljuk! - tapadt rá kiváncsian minden szem a tömegből. - Mondd el nekünk is, mi az?
- Mondjátok meg mit csinálnak egy boszorkánnyal?
- Elégetik... megégetik!
- És mi egyebet szoktak még elégetni?
- Több boszorkányt! - kiáltott közbe egy fiatal fickó, mire fejbevágták.
- Fát - mondta a koszos arcú.
- Helyes. Miért égnek a boszorkányok?
Néma töprengés, végül a bőrsipkás fejtette meg a talányt:
- Azért, mert fából vannak!
- Úgy van! És hogyan győződhetünk meg róla, hogy ő fából van-e?
- Ha hidat építünk belőle!
- Nono fiam, kőből nem lehet hidat építeni?
- De igen...
- Elmerül-e a fa a vízben?
- Nem, lebeg rajta... - válaszolták, aztán hirtelen felismeréssel kiáltottakfel szinte egyszerre - Dobjuk a mocsárba! A mocsárba! Fogjátok meg!
- Csendet! És mondjátok meg nekem, mi lebeg még a vízen?
- A kenyér!
- ...alma is!
- Picike szikmag!
- Hulla!
- Hasa bankó...
- Na, na nem.. nem.. - rázta a fejét az előljáró, de óvatosságból ezúttal már a sisakrostélyát megtámasztva.
- Olaj!
- A szöcske, a szöcske!
- Nem, nem, nem! - intett türelmetlenül az emelvényen álló.
- A kacsa!
Az előljáró az utoljára szólóra pillantott, aki nem volt más, mint Arthur.
- Ö..öhmm... ez az! - biccentett elismerően - Vonjuk le a logikus következtetést! No! - fordult újra a csőcselékhez.
- Ha ő... ugyanannyit nyom, mint egy kacsa - próbálkozott a nyurga paraszt.
- Na? - bíztatta az emelvényen álló.
- ...akkor fából van...
- Következésképpen?
- Boszorkány! Boszorkány! - ujjongott a tömeg - Mérjük meg!
- A legszebb vasár- és ünnepnapi mérlegemen! - ugrott le az emelvényről a sisakos-páncélos alak.
 
 
 

- Elég! Megparancsolom, hogy hallgass!
- Nézzenek oda! - kapta fel a fejét Dennisné meglepetten. - Mit képzelsz, ki vagy?
- A királyod vagyok!
- Én ugyan nem szavaztam rád!
- Királyra nem is szvaznak!
- Ümmm... akkor hogyan lettél király? - vetette rá kihívó, érdeklődő szemét az asszony.
A nap ebben a pillanatban aranysugarakat bocsátott a földre, mintha valahol mennyei zene szólalt volna meg, Arthur pedig az égre emelte tekintetét, mintegy magának mondta:
- A Tavak Királynője... a napfény megcsillant aranykelmébe burkolt karján... a magasba emelte a Tó mélyéből a Szent Szablyát, jelképezvén, hogy Isten akaratából én, Arthur legyek annak hordozója - itt a zene elhallgatott a nap aranyfénye megszűnt és Arthur az előbbi vitatkozó stílusban ripakodott rájuk: - Ezért vagyok a királyotok!
- Hát idehallgass! - egyenesedett fel Dennis - Egy vízben hancúrozó és karddal hadonászó menyecske nem dönthet az államforma felől. a legfelsőbb végrehajtó hatalommal csak a tömegek ruházhatnak fel bárkit is. És nem egy nőcske a vízirevűből!
- Elég, tartsd a szád! - vesztette el türelmét Arthur.
- Csak nem képzeled, hogy a te kezedben van a hatalom attól, hogy egy vizitündér hozzádvágott egy rozsdás kardot?
- Tartsd a szád! - toporzékolt a britek királya.
- Ha elkezdeném mondogatni, hogy én vagyok a császár, mert egy elázott tyúk fejbevert egy buzogánnyal, hát rögtön kinyírnának, nem igaz?
 
 
 
 

A részletek a Monthy Python: Gyalog-galopp című filmből származnak.
Megtalálhatóak továbbá a Monthy Python - Tóth Tamás: Gyalog-galopp című könyvecskében is.